ONK 2008


Hatékony tudomány – pedagógiai kultúra – sikeres iskola

Válaszút elé érkeztünk. Az elmúlt években a magyar oktatásügy felelős irányítói, kutatói, felsőoktatási és közoktatási szereplői nehéz viták közepette végül a magyar oktatási rendszer európai integrációja mellé álltak. Az ehhez szükséges jogi és gazdasági környezet kialakítása, a bolognai folyamathoz való csatlakozás, a tanárképzés rendszerének átalakítása, a minőségi oktatás validációs biztosítása, a teljesítmény növelése során azonban egyre nyilvánvalóbb, hogy új fejezetet kell nyitnunk a neveléstudomány és a pedagógiai gyakorlat ellentmondásos kapcsolatában is. Mára bizonyossá vált, hogy a gyakran önmagáért való tudomány és az osztálytermekbe zárt erőfeszítések önmagukban nem lesznek képesek az ígért és remélt új pedagógiai kultúra elmélyítéséhez és egy jobb, élhetőbb, sikeresebb intézményi és személyes életvilág felépítéséhez. Ideje tehát szembenéznünk azzal a dilemmával, miképpen lehet a közös szándékot felelős együttműködésben is megerősítenünk. A VIII. Országos Neveléstudományi Konferencia azt a célt szolgálja, hogy a hatékony tudomány és a sikeres iskola közötti kapcsolatot egy közössé tett pedagógiai kultúrában is értelmezhessük.

Tudományos programbizottság:

  • Bárdos Jenő
  • Báthory Zoltán
  • Hunyady Györgyné
  • Mátrai Zsuzsanna
  • Ollé János (titkár)
  • Perjés István (elnök)
  • Vidákovich Tibor


A konferencia támogatói:
 
mtalogosz copy
Magyar Tudományos Akadémia

Apple_LogoBW copy
Apple IMC Hungary
Kékalma_LOGO copy
Kékalma Stúdió

igfx copy
INFO-Grafix Informatikai Szolgáltató KFT





legav_logo_textmedium
LEGA AV Express KFT

(c) ONK 2008 Tudományos Programbizottság, INFO-Grafix KFT, Pap-Szigeti Róbert